Ki vagyok?
Süvegesné Rudan Margit, logopédus, gyógypedagógus.
1977-ben születtem. Férjemmel és négy gyermekünkkel Budapesten élünk.
Mit tudok?
2000 óta vagyok gyógypedagógus: logopédus, látássérültek és értelmileg akadályozottak pedagógusa.
A diplomáim mellé számos terápiát megtanultam (Frostig-féle fejlesztőprogram, Sindelar I. és II., Meixner-féle dyslexiaprevenciós és -reedukációs módszer, Meixner-féle diagnosztikai módszer, Szenzoros Integrációs Terápiák – DSZIT, Alapozó Terápia terapeutaképző, NILD I. és II.).
FPSz Székhely Szakértői Bizottságban gyógypedagógiai diagnosztikával foglalkozom, több száz gyereket vizsgáltam már.
Együtt dolgozom dr. Csiky Miklóssal, akivel pedagógusoknak, pszichológusoknak, szülőknek szóló, akkreditált ADHD-kurzusokat tartunk.
Miért csinálom?
Mert egyre többször hallok efféle kérdéseket a környezetemből:
- „Nyugtalan vagyok, nem tudom, megfelelően fejlődik-e a gyermekem. Tudsz segíteni, merre induljunk?”
- „Nem értem ezt a szakvéleményt. Most ez rosszat jelent vagy jót?”
- „A szomszédom is ajánlott egy terápiát, a fiam osztálytársának anyukája egy másikat, a barátnőm lányának egy harmadik vált be. Honnan tudjam, melyik kell nekünk?”
- „Azt mondják, a gyermekem ADHD-s… hiperaktív… figyelemzavaros… mit jelent ez és mit csináljak?”
- „A gyermekem nem fogad szót… nem lehet rávenni, hogy tanuljon… csak azzal foglalkozik, ami érdekli… tudsz segíteni?”
- „Nem bírok az osztályban néhány gyerekkel. Bármit próbálok, teljes kudarc.”
- „Egyszerűen lehetetlenné teszi a közös időtöltést. Minden energiám arra megy el, hogy őt megfékezzem. Teljesen tanácstalan vagyok.”
Miért szeretnék segíteni?
- Sem a szomszéd, sem az osztálytárs anyuka, sem a barátnő szakértelme nem megnyugtató, és az internetről szerzett információk még jobban összezavarhatnak.
- Fájdalmas látni, hogy sok szülő és pedagógus tanácstalan, nem mer elindulni, eközben telnek az értékes napok, hetek, hónapok.
- Úgy hiszem, ha tudok segíteni, segítenem kell.
Miért tudok segíteni egyéni tanácsadással?
- Mert ez a szakterületem; számos elérhető terápiát és lehetőséget ismerek, de egyiknek sem vagyok elkötelezve.
- Mert hiszem, hogy megértés és átlátás sok hiedelmen és fölösleges félelmen átsegít. Ezzel a szándékkal állok melléd.
- Mert hiszek a párbeszédben: a szülő és a tanácsadó közös gondolkodásában, amelynek eredményeképpen a gyermeked hatékony segítséget kaphat.
- Mert figyelek rád és pontosan válaszolok minden kérdésedre. Nálam nincs rossz kérdés.
- Mert értem a szakkifejezéseket, és nem várom el tőled, hogy te is azonnal értsd őket.
- Mert olyan háttértudást osztok meg veled, amely által a továbbiakban te is jobban fogod érteni mindazt, ami történik.
- Mert a te gyermekedre szabott szempontokat tudok adni az útkeresésetekhez.
Miért tudok segíteni előadásokkal és képzésekkel?
- Mert átlátom, rendszerezni tudom és strukturáltan, érthetően és megjegyezhetően el tudom mondani mindazt, amit a nehezen kezelhető, esetleg ADHD-ban érintett gyerekek működéséről ma tudni lehet.
- Mert folyamatosan képzem magam és figyelem a legfrisebb tudományos eredményeket.
- Mert egyrészt szülőknek adok tanácsot, vagyis tapasztalom a családok valóságát, másrészt látom az intézményes adottságokat is, és naprakész vagyok az eljárásokban és lehetőségekben.
- Mert Dr. Csiky Miklóssal dolgozom együtt, aki az ország egyik legkeresettebb gyermekpszichiátere.
- Mert olyan akkreditált pedagógus-továbbképzéseket dolgoztunk ki, amelyek tartalmukban, információgazdagságukban és gyakorlatias szemléletükben egyedülállóak az országban.